A légcsatornázható klíma működése a split (osztott) klíma technológián alapul. Ennek megfelelően, a légcsatornás klíma működése is egy kültéri és egy beltéri egységgel valósul meg. Ebben az esetben azonban a beltéri egység általában nagyobb teljesítményű, mint pl. az oldalfali split klímák esetében.
A légkondicionáló berendezések mellett a központi klíma rendszer működéséhez elengedhetetlen a kiépített légcsatorna. A beltéri egységből több flexibilis légcsatornával gyakorlatilag annyi helyiségbe juttatjuk el a hideg/meleg levegőt, amennyibe csak szeretnénk.
A légcsatorna végén, gyakorlatilag a helyiségek plafonjában helyezkedik el az ún. légszelep, amin keresztül a lehűtött/felmelegített levegő beáramlik.
Új házak építésekor célszerű már a tervezésnél kidolgozni a légcsatornás hálózatot. A fűtendő helyiségek számához, és a csőrendszer hosszához mérten kell a megfelelő teljesítményű beltéri egységet megválasztani.
Már meglévő épületek esetében a padlástérben elhelyezett egység a leggyakrabban kivitelezhető megoldás. Ennek kiépítési nehézsége változó, a szereléshez szükséges munkálatok bonyolultságától függ. Előfordulhat, hogy statikus szakember véleménye is szükséges.
A légcsatornázható klíma (más néven: központi klíma vagy légcsatornás klíma) számos területen alkalmazható: a garzonlakásoktól egészen a több ezer m2-es épületekig.
Ha Ön is légcsatornázható klíma beszerelésén gondolkodik, tekintse meg rövid összefoglalónkat, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik a légcsatornás klíma.
A légcsatornázható klíma előnye
- Elegáns megoldás otthonunk vagy irodánk hűtésére/fűtésére, ugyanis a helyiségekben csak a diszkréten elhelyezett szellőzőrácsok láthatók
- Megfelelő légcsatorna esetén szinte hangtalan. A beltéri egységet általában a padlástérbe vagy elzárt helyiségbe telepítik, így biztosítva a szinte zajmentes működést
- A levegő lassú áramlású, nem kelt huzatot
- A légcsatornázható klíma minden eleméből széles választék áll rendelkezésre, így teljes mértékig egyedi igényekhez szabható
- Strapabíró, hosszú élettartamú
- Az épület összes helyiségében azonos, kellemes hőmérséklet uralkodik
- Egyszerű a karbantartása, hiszen csak egy kültéri és egy beltéri berendezést kell ellenőrizni, tisztítani
- A helyiségekben nem foglalja a helyet
- Sokféle alkalmazási területe van
- A központi klíma szellőztetőrendszerként is tud funkcionálni, így nem csak a használt levegőt keringteti a rendszerben, ezáltal mindig friss, egészséges levegő jut az épületbe
- Számos kiegészítő igénybe vehető, pl. extra légszűrők, amik szintén hozzájárulnak az egészségesebb levegőhöz
- Hűtésre és fűtésre is alkalmas, kiváltva ezzel más típusú fűtési módokat
A légcsatornázható klíma hátránya
- A légcsatornázható klíma kiépítés után nem változtatható, hiszen az egész rendszer egy adott működésre lett megtervezve.
- Az egész épületben egyformán hűt/fűt, a nem használt helyiségeket is.
- Hátrányt jelent még központi klíma rendszer kiépítésének a költsége. A légcsatorna rendszer kiépítése olykor eléri a berendezés árának 2-3-szorosát. A légcsatornás klíma beruházási költsége inkább az egészség és esztétikum területén térül meg, nem a költséghatékonyság miatt.
- Minden helyiségben ugyanolyan hőmérsékletű a levegő. Ahhoz, hogy külön szabályozható legyen, még költségesebb kiegészítők beszerelése szükséges. Ebben az esetben célszerű több, kisebb teljesítményű légcsatornás klíma működtetése.
Amennyiben még bizonytalan a klímaválasztásban, keressen minket, örömmel segítünk.